Virágból szőtt imádság

Két év kényszerű szünet, illetve rövidített útvonal után idén végre újra visszatérhetünk a teljes útvonalon megrendezett Úrnapi virágszőnyeges körmenethez, egy olyan régi hagyományhoz, amiről Csömör méltán híres.
Úr napját pünkösd után 14 nappal ünnepeli a katolikus egyház, ami idén június 19-ére esik.
A szentmise 10:00 órakor kezdődik és a virágszőnyeges körmenettel zárul.
Idén a körmenet útvonala: Erzsébet utca, Deák Ferenc utca, Kossuth utca, Szabadság út.

A virágszőnyeg az oltáriszentség tiszteletére készül, ezen kísérjük körbe. A körmenet a négy égtáj felé felállított, többszáz koszorúval díszített sátraknál megáll, ahol a szertartást vezető pap áldást mond és megszenteli a sátrat és a koszorúkat. A körmenet után a résztvevők hazavihetnek egy koszorút, ami egész évben óvja a családot.

A szokás fennmaradásában nagy szerepe van annak, hogy a sátrak családi vagy közösségi összefogásban készülnek. Külön szépsége, hogy ökumenikus alkalom, amiben felekezettől függetlenül minden hagyománytisztelő ember részt vesz.

Az előkészületek már két nappal korábban elkezdődnek: a férfiak dolga a sátrakhoz a zöld ágak vágása, a nők és a gyerekek pedig a szőnyeg keretéhez kutyatejet gyűjtenek.

A június 18-i koszorúfonásba bárki becsatlakozhat, aki szívesen megismerné ezt a szép, csömöri hagyományt.
A koszorúk készítése 14 órakor kezdődik a következő helyszíneken:

  • Szekeres család: a plébánián;
  • Marosi Éva és a Német Nemzetiségi Önkormányzat: a plébánián ;
  • Gombás család, Endrédy család és a Csicsőrke: Kinizsi utca 12;
  • Szlifka Éva: Erzsébet utca 59.

A koszorúk elkészítéséhez, illetve a virágszőnyeghez virág és szirom felajánlásokat örömmel fogadunk. Kérjük, hogy a virágszőnyeg megalkotásánál a hagyományos, autentikus motívumokat és eucharisztikus szimbólumokat alkalmazzák! Mindenkit szeretettel várunk!

Tavaly még csak rövidített útvonalon
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Megszakítás