Árpádházi Szent Erzsébetre emlékezünk

A november 20-i szentmiséken Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztünk. Hálásan köszönjük a Nagy Sándor utcai Csömöri Pékség felajánlását, ami által a csömöri Karitász tagjai több mint 200 db Erzsébet kenyeret tudott a hívek részére kiosztani, köszönetképpen egész éves rászorulókért tett támogatásukért.

Miért foghíjasok a templomi padsorok?

A vasárnapi szentmisén a korábbiakhoz viszonyítva szemmel láthatóan kevesebben foglalnak helyet a padokban. A hívők fogyatkozását számos objektív, de inkább szubjektív okokra lehet visszavezetni.

Zarándoklat a békéért

Augusztus 13-án Csömörön 9 órától várjuk a Rákosszentmihályiakat és velük tartunk tovább Kerepes érintésével Máriabesnyőre.

Virágkép készítése

Kérünk benneteket, hogy segítő kezekkel és virágszirommal csatlakozzatok július 23-án, szombaton 9 órakor a templomkertben (a Szent István szobornál) a virágkép elkészítéséhez!

Hirdetések 2022.06.19

Szentségimádás van szerdánként a szentmise után. A Szeretetláng Imaóra júniustól kedden van a szentmise után. Szeretetláng zarándoklat lesz Mátraverebély-Szentkútra, június 25-én. Részletekkel kapcsolatban érdeklődni lehet Oláh Istvánnénál a sekrestyében vagy telefonon 06 20 523 87 55 illetve a www.szeretetlang.hu weboldalon. Újra indult a Szenvedés Önkéntesei Imacsoport. Csütörtökönként, az igeliturgiaután közösen imádkoznak a betegekért a plébánián. […]

Virágból szőtt imádság

Virágszőnyeges úrnapi körmenet

Két év kényszerű szünet, illetve rövidített útvonal után idén végre újra visszatérhetünk a teljes útvonalon megrendezett Úrnapi virágszőnyeges körmenethez, egy olyan régi hagyományhoz, amiről Csömör méltán híres.Úr napját pünkösd után 14 nappal ünnepeli a katolikus egyház, ami idén június 19-ére esik. A szentmise 10:00 órakor kezdődik és a virágszőnyeges körmenettel zárul.Idén a körmenet útvonala: Erzsébet […]

Hirdetések 2022.06.12.

Krisztus Szent Teste és Vére ünnepe – Úrnapja lesz június 19-én. Az ünnepi szentmise 10:00 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel várunk a szentmisére és az azt követő körmenetre. Az úrnapi virágszőnyeges körmenet idén már a hagyományos útvonalon lesz: Erzsébet utca-Deák Ferenc utca-Kossuth Lajos utca-Szabadság út A virágszőnyeghez kutyatej szedés június 16-án, csütörtökön lesz. Találkozó 17-órakor a […]