Úrnapja 2024

2024-ben az úrnapi szentmisét és körmenetet Michael Wallace Banach apostoli nuncius úr celebrálta, aki ebben a minőségében Ferenc pápát képviseli Magyarországon.

Az evangéliumot követő beszédét azzal kezdte, hogy közvetítette a Szentatya áldását a csömöri hívek felé.
Beszédében rámutatott, hogy Krisztus valóságosan és titokzatos módon van jelen a kenyérben és a borban.  Oltáriszentségben jelen lévő Jézus adja az erőt az Eucharisztiának.

Úrnapján az Oltáriszentséget ünnepeljük és visszük körbe településünkön, ami nem egy élettelen tárgy, hanem Jézus Krisztus teste, amit a szentáldozás során be is fogadunk magunkba. Ez az Oltáriszentség nagy misztériuma.

A kérdés csak az, hogy mit teszünk ezzel a tudással, amint kilépünk a templomból? Megváltozunk-e? Krisztus eszközévé, hordozójává válunk-e?
„Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” Ez a parancs nem csak a tanítványoknak szólt, hanem nekünk is. Meghívást kaptunk, hogy mi is azt tegyük, amit Ő és az apostolok. Váljunk Isten
szent, egyszerű népévé, igéjének hordozójává.

Dicsértessék és áldassék a legszentebb Oltáriszentség!

A szentmisét követően a nuncius úr elbeszélgetett a templomból kilépő hívekkel és megáldotta őket.
Nézzétek meg Kis Bence fotóit, amelyek megörökítik a szentmisét és ezeket a szép pillanatokat.
Az oldalon minden kép egy-egy galériát takar. Vigyétek a kurzort egy képre és látni fogjátok az esemény dátumát és témáját. A képre kattintva megnyílik a galéria, ahol végig tudjátok lapozni a fotókat…

A virágszőnyeg idén is páratlanul szép, egyedi motívumokkal készült el. Hálásan köszönjük mindenkinek. aki munkájával és virág, vagy pénzadományával hozzájárult, hogy a virágból szőtt imádságunk megvalósult!!!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Megszakítás