Egy elgondolkodtató írásra szeretnénk felhívni figyelmeteket, ami a Remény című, katolikus weboldalon jelent meg. Az alábbiakban egy kivonatot olvashattok, a teljes cikket erre a linkre kattintva találjátok.
Vidékenként eltérő a templomba járó katolikusok száma, de akár városon, akár faluhelyen a vasárnapi szentmisén a korábbiakhoz viszonyítva szemmel láthatóan kevesebben foglalnak helyet a padokban. A hívők fogyatkozását számos objektív, de inkább szubjektív okokra lehet visszavezetni.
Többen vannak, akik szubjektív okokból, vagyis kényelemből, lustaságból, közömbösségből, érdektelenségből maradnak távol a templomtól. A hívők lemorzsolódásában közrejátszott némileg az is, hogy a világjárvány miatt átmenetileg zárva maradtak a templomok. Sokan mostanság is az internetes miseközvetítést helyezik előnybe, holott tudva tudják, hogy az nem helyettesíti a szentmisén való személyes részvételt.
Ne áltassuk magunkat, akadnak jócskán olyanok is, akik a pap személye, esetleg nem megfelelő viselkedése miatt maradoztak el a vasárnapi misékről. Itt jegyezném meg, nem lehet elégszer elmondani, hogy nem a pap miatt járunk templomba! Többségben vannak viszont a langyos hívők, akik egész évben jól megvannak templom nélkül, legfeljebb karácsonykor és húsvétkor térnek be Isten házába. Nekik vasárnaponként minden fontosabb, mint a szentmisén való részvétel. Bevásárlás, takarítás, mosás, barkácsolás, tévézés, internetezés, testépítés, piknikezés, túrázás, kirándulás, kutyasétáltatás, szomszédolás és még sorolhatnám tovább, mi minden szerepel vasárnapi programjukban.
Ugyanakkor a lelkünk is töltekezésre, felüdülésre szorul, elsősorban kitartó és elmélyült imával, a szentmisén való rendszeres részvétellel, a Szentírás gyakori olvasásával. És természetesen az irgalmasság lelki és testi cselekedeteink gyakorlásával, amit nemigen szoktunk előtérbe helyezni.
Némelyek úgy vélekednek, hogy a misére járás szép, de nem szükséges. Bill Peckman atya üzeni nekik: „Igenis, szükséges! Az Egyház úgy hivatkozik az Eucharisztiára, mint hitünk forrására és csúcsára. Jézus az utolsó vacsorán azt mondta: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
Hogy válaszoljak a címbeli kérdésre, hogy miért foghíjasok a templomi padsorok: szerintem azért, mert megkeresztelt és ezáltal magukat kereszténynek valló testvéreink közül sokan nem kívánnak változtatni megszokott életmódjukon, nem akarják felülvizsgálni hamis értékrendjüket, nehogy Isten kerüljön benne az első helyre.
Nekünk, gyakorló katolikusoknak viszont nem lenne szabad megrekednünk a siránkozásnál. Ehelyett próbáljunk meg evangelizálni azok között – például családunkban, közeli vagy távoli rokonságunkban, barátaink, ismerőseink körében -, akik valamilyen oknál fogva hosszabb, rövidebb idő óta nem érzik szükségét a templomba járásnak.
Természetesen nem erőltetett módon kezdjünk el evangelizálni, hanem legyünk találékonyak.
Nagy segítségünkre lehet szűkeb és tágabb környezetünk evangelizálásában a digitális eszközök igénybevétele is. A katolikus közösségi oldalakról tartalmas írásokat, remek interjúkat oszthatunk meg ismerőseinkkel, felhívhatjuk figyelmüket ezekre a honlapokra.
A legfontosabb, hogy figyeljünk a hitükben megfogyatkozott testvéreinkre, keressük a velük való találkozás lehetőségeit, imádkozzunk értük, és minden lehetséges módon segítsük őket, hogy mielőbb visszataláljanak Isten házába. Ehhez azonban az is szükséges, hogy jó példát mutatva, cselekvően éljük hitünket a mindennapokban!
