Június 2. Úrnapja a virágból szőtt imádság

Idén június 2-ai vasárnapra esik Úrnapja. A szentmisét követő virágszőnyeges körmenet világszerte ismertté tette Csömört. A virágszőnyeg készítésének szokását több mint száz éve svábok honosították meg. A hagyományt azóta féltve őrzi és ápolja a katolikus közösség, de az ország egyik leghosszabb, közel 2 kilométeres, páratlanul gyönyörű virágszőnyege és a virágkoszorúkkal gazdagon díszített négy sátor megalkotása az egész nagyközség összefogásával jön létre.

Ahhoz, hogy a virágszőnyeg és a sátrakhoz a koszorúk az eddigi szépségükben elkészüljenek, sok-sok segítő kézre van szükség.

Május 30. csütörtök 17:00 óra – kutyatejszedés – találkozó a plébánia parkolójában (Erzsébet u, 29.)
Az úrnapi virágszőnyeg előkészületei már csütörtökön elkezdődnek. Több zsáknyi kutyatejet kell lekaszálni és összegyűjteni, majd 10 cm-es darabokra vágni. A kutyatej fontos része a virágszőnyegnek, mert ebből rakjuk ki a szélét, mintegy keretet adva a virágképeknek. Kesztyűt mindenképpen hozzatok, mert a kutyatej mérgező!

Június 1. szombat 13:00 óra – gallyszedés – találkozó a plébánia parkolójában (Erzsébet u, 29.)
Első sorban férfiak feladata a zöld gallyak vágása, amivel a négy sátor vázát borítják be, valamint a sátrak felállítása. Kesztyűt, metszőollót, esetleg fűrészt hozzatok!

Június 1. szombat 13:00 óra – koszorúkötés – helyszínek: Gombás családnál Kinizsi u. 12., a plébánián Erzsébet u. 29., valamint Szlifka Évánál az Erzsébet u. 59. szám alatt.
A sátrak belső borításához több száz koszorút kell elkészíteni. Mindenkit örömmel várunk erre a hagyományos, közösségi eseményre.
Gyere akkor is, ha nem tudod, hogy készül egy virágkoszorú, szívesen megtanítjuk! Ha tudsz, hozz magaddal apró virágot, mint pl. búzavirág, sóvirág, nyúlárnyék és ollót.

Június 2. vasárnap 6:00 órától virágszőnyeg készítése
Minden segítő kézre szükség van ahhoz, hogy a kb. 1,5 km hosszú virágszőnyeg időben elkészüljön. Sajnos sok olyan szakasz van, aminek nincs gazdája, ezért nagy-nagy örömmel várunk mindenkit, aki szívesen segít. Gyakorlott szőnyegdíszítők irányítják a kezdőket, hamar bele lehet jönni.

A koszorúk és a virágszőnyeg elkészítéséhez rengeteg virágra, sziromra van szükség, amihez virágadományokat hálás köszönettel fogadnak a sátorgazdák.

Összefogásunkkal legyen most is az úrnapi virágszőnyeg a Krisztusban való egység és szeretet jele, egy virágból szőtt imádság!



Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Megszakítás