HIRDETÉSEK 2023. november 5.

  • Szeretetláng imaóra van keddenként 17:00 órától és szentségimádás szerdán a szentmise után.
  • El Camino-i élményeiről tart előadást Soós Árpád és felesége Tünde november 10-én, pénteken este 7 órától a templomban.
  • A jubileumi év keretében 24 órás szentségimádást tartunk templomunkban november 24-én 18 órai kezdettel. A szentségimádásra bármikor bárki betérhet. Aki szeretne, aki teheti egy-egy órahosszát vállaljon, melyet a kihelyezett plakát melletti táblázatban kérjük, hogy jelezzen. Részleteket a kihelyezett plakáton találhatnak, vagy Szúnyogh Jánostól kaphatnak. Köszönjük szépen.
  • A bérmálkozók, akik még nem vették át a bérmálási emléklapjukat, a szentmise után átvehetik a sekrestyében.
  • Lehet jelentkezni a következő bérmálásra, ami 2025 őszén lesz. A felkészülés 2 éves. A 14. életévüket betöltöttek jelentkezését várjuk.
  • A Váci Egyházmegye Ima-katekézis címmel három éves imaalkalom-sorozatot indít,  lelki felkészülésként az egyházmegye 1000 éves jubileumára. Marton Zsolt főpásztor hívására és kérésére valamennyi plébániai közösség ugyanazokon a gondolatokon elmélkedik, ugyanazokat a tanításokat hallgatja. A három egymást követő év, három központi téma mentén évente öt-öt tanításra épül. Az első alkalom témája: A megtérés. Helyszín és időpont: a szilasligeti Szent László templom; december 2., este 6 óra. Mindenkit szeretettel várnak!
  • A következő vasárnap a karitász javára lesz a gyűjtés.
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Megszakítás