Szent Rita Karitász

A Csömöri Szent Rita Karitász Közösség a római katolikus egyház csömöri segélyszervezete. A közösség 2013-as alapítása óta segíti a csömöri hátrányos helyzetű családokat, egyedülálló, idős embertársainkat, azokat a leginkább rászoruló testvéreinket, akiknek a legalapvetőbb szükségletek is komoly anyagi megterhelést jelenthetnek.

Jelenleg közel félszáz családot, mintegy 150 főt támogatunk rendszeres jelleggel. A támogatások sokrétűek: a téli hideg időszakban több száz mázsa tűzifa kerül kiosztásra, éves szinten közel 10 tonna tartós élelmiszert juttatunk el a rászorulóknak, rendszeresek a kedves felajánlóktól kapott ruha-, illetve bútoradományok szétosztása, de emellett kiemelt célunk, hogy közösséget is formáljunk, így támogatottjaink olyan programokon is részt tudnak venni – természetesen járványhelyzet függvényében – , mint a premier előtti cirkusz előadás, vagy a gyermeknapi rendezvényeink, legyen az akár a Tarzan Parkban, akár a veresegyházi Medveotthonban vagy egy játszóházban megtartva.

Fontosnak tartjuk a gyermekek iskoláztatási támogatását, hisszük, hogy kemény munkával, tanulással, és akarattal a legkilátástalanabb helyzetből is ki lehet törni, és ha szervezetünk ehhez bármilyen formában is hozzá tud járulni, azt lehetőségeinkhez mérten meg kell tennünk. Ennek szellemében hoztuk létre a tehetséges gyermekeknek szánt motivációs pályázatunkat, ezért indítottunk ingyenes francia nyelvtanfolyamokat, és ezért adunk szeptemberi iskolakezdés előtt anyagi támogatást az érintett családoknak.

Fontosnak tartjuk, hogy Csömör Nagyközség életének szerves, aktív résztvevői legyünk, így hagyományosan minden évben részt veszünk a Hájastészta és fánksütő versenyen és saját sátorral a Falunapokon is. A közösségi szemétszedésben való részvételünk, vagy a csömöri játszótereken kihelyezett homokozós játékok is azt a célt szolgálják, hogy együtt építsük, szépítsük Csömört, minden itt lakó örömére.

Az elmúlt években már megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül, sok jó ember van, aki szívesen segít másoknak, és örömmel osztja meg velük, amije van. Továbbra is sok szeretettel látunk mindenkit, felekezettől függetlenül a csömöri Szent Rita Karitász Közösségben, aki alkalmanként vagy akár rendszeres jelleggel segítene rászoruló csömöri embertársain.

 

(30) 667 8407

Karitász telefonszámunk

Juhaszbence79@gmail.com

E-mail címünk

A koronavírus miatti helyzetben anyagi forrásunk jelentősen megcsappant, minden támogatásra szükségünk lenne, kérjük, aki teheti támogassa munkánkat. Köszönjük.

Bankszámla szám:
Csömöri Római Katolikus Egyházközségért Alapítvány
65100242-11405870 bankszámlaszámán.
Közlemény: karitász,

Szívből köszönjük önkénteseinknek az áldozatos munkát, a kedves felajánlóknak pedig a nagylelkű támogatásokat!

Szent Rita Karitász csoportkép

A segítség tízparancsolata

  1. Igazán segíteni csak szeretetből, szeretettel lehet.
  2. Kétszer segít, aki gyorsan segít. A bürokrácia a karitász halála.
  3. A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy öröm számodra, ha segíthetsz.
  4. Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen. Vezesd rá az öntevékenységre.
  5. Ne alamizsnát adj, hanem igyekezz a bajt gyökerében orvosolni!
  6. A bajbajutott nem eset, hanem személy. Vedd emberszámba, törődj vele, szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést!
  7. Vedd elejét a visszaéléseknek. Dolgozz ki feltűnés mentes ellenőrzési rendszert, és járj utána a fontosabb ügyeknek.
  8. Kínos pontossággal számolj el minden fillérről, és köszönj meg minden adományt, még a legkisebbet is.
  9. A segítség nem monopólium, de nem is konkurencia. Segíts annak, aki segíteni akar: több szem többet lát, több kéz többet segít!
  10. Ne várj hálát! Ne sértődj meg! Ne légy kicsinyes! És imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott.